A Computerword hetilap CADFÓRUM címmel szervezett rendezvényén előadást tartott a vintoCON együttműködő partnere,
a Devicad Stúdió részéről Devescovi Péter
"A tervezés új
dimenziója - CAD modell az épületüzemeltetésben" címmel. A Fórum moderátora a Magyar
Létesítménygazdálkodási Szövetség (HFMS) elnöke, Czerny József Úr volt. Az előadások iránt
mutatott nagy érdeklődés újra igazolta, hogy egyre több építész, épületgépész és
az építőipar egyéb beszállítói is érzik a CAD modell értékét és fontosságát.
Előadásunkkal reméljük sikerült megmutatnunk, hogy az épületmodell nemcsak
egyszeri alkalommal, a kivitelezésnél érték, hanem hosszú távon is profitot jelentő
eszköze mind a létesítmény üzemeltetőjének, mind a tervet frissítő-feldolgozó
építésznek és egyéb gépészeti tervezőknek egyaránt.
Az előadáson szerepelt partnercégünk is az OrthoGraph Kft.
"Pontos
CAD modell PDA segítségével - ellenőrzött alaprajzi felmérés PDA támogatással"
című előadásával, mely rámutatott, hogy az ArchiFM rendszer üzemeltetésének egyik legfontosabb eleme,
az adatok frissen-, karbantartása is elvégezhető könnyen, gyorsan és pontosan.
Köszönjük minden érdeklődőnek a részvételt,
az előadás anyagait megpróbáljuk mielőbb elérhetővé tenni
interneten is azok számára, akiknek nem volt módjuk a rendezvényen megjelenni, de érdeklődnek a téma iránt.
A PANAC Autóipari Klaszter "Karbantartás/TPM Szakmai Fórumot" szervezett az INNONET Innovációs és Technológiai Központban (9027 Győr, Gesztenyefa u. 4.). A fórumon
több a karbantartás menedzsmentet érintő érdekes előadás között a vintoCON szakértő kollégája,
Tuczai Péter is előadást tartott,
"Számítógéppel segített karbantartás menedzsment" címmel.
Az előadások során a résztvevők megvitatták a gyártósorok, gépek karbantartásának
az adott cég életében betöltött szerepét; hangsúlyt kaptak azok a kérdések,
melyek a jól tervezett, és hatékonyan szervezett karbantartási munka kifejtett hatását taglalják
egy gyártó cég életében.
Tervezhető működés -> Hatékonyság -> Siker!
2008. április 01.
Az elmúlt év végén a
HOCHTIEF FMH
Kft., mint Magyarország egyik
legdinamikusabban fejlődő épületüzemeltető cégének, partnereként indított
projekt első eredményeinek egyike, hogy az Infopark "B", "C" és "I" épületeiben
a hibajavítás és a megelőző karbantartás a WEB alapú ArchiFM-ProFM Helpdesk
szoftver hatékony támogatásával történik. Ugyancsak ebben a rendszerben folyik az éles
bevezetést megelőző tesztelés az ELMŰ/ÉMÁSZ összes karbantartási tevékenységének
szoftveres kezelését illetően. A HOCHTIEF Megbízói számára teljesen
transzparens megoldást kínál műszaki tevékenységével kapcsolatban, az egyes események
aktuális állását a Megbízók WEB-en keresztül követhetik és havonta értékelik a
Vállalkozóval közösen.

2007. december 20.
Év végére, mintegy "karácsonyi ajándékként" adta át a vintoCON
Kft. az
Austrian Research Center üzemeltetését támogató ArchiFM 10
Instandhaltung rendszerét Ausztriában, Seibersdorfban. A megrendelő a
VAMED AG a világ 47 országában, több mint 410
projekten dolgozik. A kialakított rendszerben közel 2600 berendezés több, mint
30.000 tervezett karbantartási eseményét kezelik a munkatársak munkadíj és
anyagfelhasználás nyilvántartásával. A Megrendelővel történő pontos elszámolás
teljes egészében a rendszerből kinyert kimutatások alapján történik. A sikeres
projekt után további osztrák helyszíneken várhatóak bevezetések.
2007. augusztus 30.
A jubileumi 10. SKF Nyári Karbantartási Szabadegyetemen
a komplexitás volt a fő téma. A szervező Terpó György úr (az SKF Svéd
Golyóscsapágy Rt. szervizrészlegének területi értékesítési vezetője) már évek
óta rendezi meg ezt a kötetlen hangulatú eseményt egy remek helyszínen, a
Budakeszi-Farkashegyi vitorlázó repülőtéren. A résztvevők nem annyira
termékismeretekre voltak kíváncsiak, inkább megoldások és az azok mögött
meghúzódó filozófia érdekelte őket: milyen előnyök származnak ebből a
szoftverből, a karbantartási modulban milyen lehetőségek vannak? A prezentáció
alatt nagyon jó hangulatú beszélgetés alakult ki a kollégák és a vintoCON Kft.
jelen lévő képviselői között, a szoftverek hasznossága nem volt kérdés.
2007. július 04.
A vintoCON Kft. három másik céggel együtt képviselte
Magyarországot a Bayern Innovatív GmBH által szervezett Audi Forum - Zulieferer
Innovativ nevű rendezvényen, melynek idén már sokadik alkalommal az Audi
Ingolstadti központja adott helyszínt.
A rendezvényen az Audi legfontosabb beszállítói vettek részt, hogy bemutassák
egymásnak és az Audi "inkognitóban" megjelenő szakembereinek legújabb
fejlesztéseiket. A résztvevő magyar cégek megjelenését az ITD Hungary Zrt.
támogatta.
"Nagy örömünkre szolgált, hogy bemutathattuk az ArchiFM-ProFM Maintenance
nevű, gyártósorok karbantartását menedzselő szoftverünk legújabb, 10-es
verziójú, német nyelvű változatát a szélesebb szakmai közönségnek" mondta
Tuczai Péter, a vintoCON Kft. kiemelt ügyfél menedzsere. A sikeres magyarországi
bevezetés után a vintoCON Kft. partnereivel hamarosan megkezdi új termékének
külföldi árusítását is.
2007. június 12.
A Pannon Egyetem rektorának, dr. Gaál Zoltán-nak
meghívására a vintoCON Kft. részt vett a veszprémi egyetemen, hagyományosan nyár
elején megrendezésre kerülő, nemzetközi konferencián, melynek idei
mottója a következő volt: "A karbantartás fókuszában: Minőség . hatékonyság -
rendelkezésreállás". A konferencia résztvevői nagy érdeklődéssel kísérték az
elhangzott előadást, mely a karbantartás menedzsment informatikai támogatásáról
tartott Tuczai Péter, a vintoCON partnere.
2007. május 29.
A felmerült nagy érdeklődésre tekintettel publikáljuk a Május 23-i,
az A.A. Stádium és a vintoCON közös konferenciájának kerekasztal beszélgetésén
felmerült kérdéseket és válaszokat.
vintoCON karbantartási szoftver konferencia - Kerekasztal kérdések és válaszok
2007. május 25.
Nagy volt az érdeklődés az A.A.Stádium és a vintoCON közös konferenciáján.
Az ország minden területéről érkeztek karbantartási vezetők és cégtulajdonosok
a Graphisoft Parkban megrendezett konferenciára. A cégek élénken érdeklődtek magyar
nyelvű, hazánkban fejlesztett szoftver megoldásunk iránt, illetve kiváncsiak voltak,
hogy a későbbi hatékony műkődéshez milyen konzultáció és egyéb bevezetési
információ szükséges. A konferencia délutáni kerekasztal-beszélgetésen értékes kérdések hangzottak
el, melyre a két rendező cég szakértői válaszoltak.
Többek kérésére az elhangzott prezentációkat elérhetővé tettük honlapunkon:
dr. Péczely György - A.A.Stádium:
Karbantartási információ és termelési hatékonyság
Tuczai Péter - vintoCON:
Gyártósor_karbantartás_szoftveres_támogatással
dr. Péczely György - A.A.Stádium:
Karbantartási informatikai projekt = KARBANTARTÁSI és informatikai projekt
Fentiek mellett tekintsék meg a szoftver lényeges jellemzőit összefoglaló
MNT szórólap-unkat is.
2007. május 23. - A.A.Stádium és vintoCON közös konferencia
Helyszín: Graphisoft Park.
A részletes programért kattintson ide:
Konferencia program
Itt olvashatja meghívónkat:
Meghívó
Térkép a helyszín megközelíthetőségéről
2006. október 26.
Az első vintoCON Konferencia nagy sikert aratott.
Több, mint 50-en vettek részt a Graphisoft Parkban megrendezett konferencián.
Sok cég azért regisztrált, mert érdekli őket új megoldásunk, de jelenlegi ügyfeleink is eljöttek:
a Kraftszer, a MÁV IK és a Graphisoft Park Kft előadásokat is tartottak.
A konferencia délutáni kerekasztal-beszélgetésére többek között eljött Czerny József
- a Magyar Létesítménygazdálkodási Szövetség elnöke és Barts J. Balázs - a MOL Létesítménygazdálkodási
igazgatója is.
Itt olvashatnak egy rövid leírást a bemutatott új megoldásunkról:
proFM WhitePaper, de tekintsék meg szórólapunkat is (
proFM - szórolap).
Itt olvashatják sajtóközleményünket:
Sajtóközlemény
A vintoCON legújabb ArchiFM - ProFM épület-karbantartó és Helpdesk alkalmazás-szolgáltatása
immár elérhető a web-en. Nincs kipróbálási időszak, nincs időkorlát, nincs drága hardver-beruházás...
Íme:
helpdesk.vintocon.com
2006. október 25. - vintoCON Konferencia
Helyszín: Graphisoft Park.
A részletes programért kattintson ide:
Konferencia program
Itt olvashatja meghívónkat:
Meghívó
Térkép a helyszín megközelíthetőségéről
2006. július
Megjelent az ArchiFM
termékcsalád 9.0, magyar nyelvű verziója. A szoftvercsalád fő újdonságai a
következők:
- együttműködés a Graphisoft ArchiCAD 9.0
szoftverével
- lényegesen egyszerűbb frissítést lehetővé
tevő, átstrukturált install CD
- korszerű beépített kimutatási lehetőség,
bővített analitikai funkcionalitás
Megrendeléssel és frissítéssel kapcsolatban
keressen bennünket.
2006. április
A Graphisoft R&D Rt.
hivatalosan átadta az
ArchiFM 9 termékcsalád HUN R1 Beta 1 verzióit,
melynek tesztelését a vintoCON Kft. szakemberei együttműködő partnereikkel
közösen azonnal megkezdték. A
termékek magyar nyelvű 9-es végleges verzióinak kiadása a közeljövőben várható.